Igen, lassan betöltöm a 14. hetet. És azt hiszem most kezdem igazán élvezni a terhességet. Már nem járok pisilni annyit, már nem kelek fel ez miatt sem éjszaka, már bírok egész nap talpon lenni, már nem szédülök annyit, szóval kezdek jól lenni. Holnap végre megint bejelentkezhetek a dokibácsihoz, és remélem jövő héten mielőbb lesz időpontja. Persze azért is várom, mert titokban bízok abban, hogy kiderül a kisbabánk neme. Azt hiszem, ha lesz egy kis időm, írni fogok egy könyvet. A terhességről. Tudom, számtalan ilyen könyv van, de mindegyik olyan "szépen van megírva". Semmi gusztustalanság, semmi kaka-pisi, csak a rózsaszín felhőbe zárt pocakosnapló. Pedig ez nem mindig így néz ki. Írtam már, milyen problémáim szoktak lenni, vagy mik játszódnak le bennem bizonyos szituációkban. Most a legnagyobb problémám épp az, hogy arra senki nem készített fel, hogy csak a vékony lányoknak látszódik a babájuk szépen az ultrahangon. Nálam, ahol 30 centi hájréteget kell leküzdenie a dokinak, még hüvelyin sem látszik igazán semmi. Bár most gyúrok a dokibácsira edzem a hólyagomat, fél napig nem megyek el pisilni ultrahang előtt, hogy minnél jobban lássák. Mert például ezt sem mondta el senki, mikor pisiljak, mikor ne. Azt mondták, a hasi előtt nincs pisi, hüvelyi előtt szigorúan van. Aha, szorgalmasan jártam hüvelyi előtt, ezért volt, hogy még az elején nem találták a babácskámat. Mert nem látszódott semmi. Kiderült ugyanis, hogy érdemes mindegyik előtt tele hólyaggal felkeresni a dokit.
Ma eljutottam végre pedikűröshöz, és megint szép a lábam. Már amit ebből ki lehetett hozni. Ez a papucs-időszak teljesen tönkreteszi a lábam, és lusta vagyok kenegetni magam. Meg igazából nem is vagyok olyan kenegetős fajta, mint pár ismerősöm, aki az esti fürdés után testápolózik, melleket külön krémmel feszesíti, majd külön egy arckrém, sarokpuhító, majd kézkrém. Na ez nekem unalmas, és felesleges macera is. Illetve nem ellenkezek annyira, kb fél évente, főleg hidegebb napokon nálam is előjön ez, de tényleg max évente kétszer. És tényleg nagyon jólesik, de tényleg nem bírom többször, engem fáraszt, meg idegesít, hogy már az ágyban szeretnék lenni, nem issza be a bőröm a testápolót. (nem tudom, én vehetek akármilyet, egyik se issza be rendesen.) Fodrászhoz viszont nem jutottam el, talán csütörtökön délután be tudom csavartatni a hajam, ki akarom próbálni, milyen, illetve hogyan áll.
Pénteken megyünk a csajokkal egy balcsis talira. A Móni Fenyvesen nyaral, és úgy döntöttünk, hogy nem hagyunk ki egy talit sem, kimegyünk hozzá, és ott töltjük a napot. Remélem a legújabb tervünk is összejön, és összeeresztjük a fiúkat is egy hétvégére. Mert a következő egy ilyen tali lenne. Szeretném, ha összejönne. Iszonyúan örülök neki, hogy mi így újra összejöttünk, tök jókat csacsogunk minden egyes tali alkalmával, a pincéreket kikészítjük, és mindig mindenki egyszerre beszél. De ez így jó. Egy vidám kis társaság, mindenki más, és mindenkit újra meg kell ismerni, immár felnőtt fejjel is. Mert még javában gyerekek voltunk, mikor majdnem minden egyes nap találkoztunk. Andi két kisgereket nevel a férjével, aranyos kis szerető család lehet az övüké. Móni most él, bulizik, élvezi az életet, egy kiskutyája van, még nem szeretne babát. Bea, az ikertesója a nyugodtabb, már lehiggadt, inkább a családalapítás jár már a fejében. És mindegyik csaj végtelenül jófej, vidám, őszinte, és barátságos. Ma is egy percre akartam felhívni az Andit, és pénteken találkozunk, ettől függetlenül nem egyszer mondtuk, hogy "Na mindegy, majd pénteken úgyis talizunk, akkor majd elmesélem" és közben már el is meséltül a sztorit. És ami nagyon jól esett, hogy ő is megkérdezte, mi van velem, hogy vagyunk.
És ami nagyon nem esik jól, hogy az állítólagos legjobb barátnőmet nem is érdeklem. Kicsit ő most irigy a boldogságomra. Hogy Atival kezdenek szépen helyrejönni a kisebb gondjaink, hogy anyagilag próbáljuk magunkat utolérni, hogy szerelmesek vagyunk egymásba, hogy kisbabánk lesz, és persze hogy az uram mennyire lelkesen várja a gyermekét. Nem hív, nem üzen, nem válaszol. Az utolsó találkozásaink sem sikerültek jól. Egyre jobban éreztem, hogy az egy dolog, hogy a Lacijából neki elege van, de az én párom tetszene neki. Az utolsó találkozásunkkor például a baba hírére, nekem egy mondat jutott, az Atinak meg többször a nyakába ugrott, mikor azt hitte, nem látom, és puszilgatta. Azt mondta, csak gratulált neki. Ati meg egyre jobban zavarba jött, és mivel voltak érdekes megjegyzései, és érdekesen is viselkedett velünk külön-külön is, és együtt is, azt mondta, ha lehet, mostanában ne menjünk el hozzájuk. Sajnos a kettesben töltött kávézásra sem tudom elhívni, a barátnőm inkább akkor szeretne jönni, ha jön az uram is. Persze ha leülnék vele beszélni, fel lenne háborodva, hogy mit képzelek én, ő soha rá nem nézne, stb stb. Midnenesetre csak lehet benne valami, ha az uramat is kezdi zavarni. Azt sajnálom, hogy a pasija viszont egy tök aranyos jó fej srác. Megromlott a viszonyunk. Egy éve volt a Laci 40. szülinapja, amire a Müni elfelejtett meghívni bennünket, és akkor is voltak dolgok, amik nem úgy sültek el, ahogy mi elvártuk volna. Persze lehet, hogy mi várunk el sokat, vagy mi képzeljük el ezt a barátságot másnak, de elég sokat emésztettük rajta magunkat, elég sokat beszéltünk róluk, mit kellene csinálnunk, mi lehet a baj velünk, stb. Rá kellett jönni, hogy mindig mi hívtuk őket, mindig mi találtuk ki a programokat, mindig mi erőltettük a talikat. Egyszer volt, hogy megbeszéltük, hogy végre nálunk alszanak, forralt borozunk a téren, sétálunk, kürtöskalácsot eszegetünk (hú de megenném most), vártuk őket, készültünk, erre egy óra, vagy talán másfél is késéssel beállítottak, épp megint morgolódott a Lacira, és közölték, hogy ők nem alszanak itt, csak egy órára jöttek. Vagy a közös egynapois utazások. Volt, hogy 10en mentünk volna, de húzta halasztotta ő is a fizetést, én me nem vagyok hajlandó senki helyett fizetni, és hiába kérte, nem tettem meg. Nem egyszer szívtam meg, maradtam a szarban a jószívűségem miatt. Utána meg visszamondáskor én könyörögjek a pénzemért. Nem. Mindenkinek lehet fél órája, hogy elmenjen az adott utazási irodába és befizesse az utat.
De nekem már nincs fél órám, jön egy késői nasi-vacsi, és alvás.
