Már túlhordom Rolit. Őt bazira nem zavarja, látszólag nagyon jól elvan ott benn. És igazából annyira én sem panaszkodhatok, az elmúlt napokban volt olyan, hogy csak egyetlen egyszer kellett felkelnem pisilni. És a hangulatom sem a régi, egyik percben szülni akarok ezerrel, másik pillanatban meg nagyon nem, és húznám még egy hónapig. Na ilyenkor jut eszembe, hogy milyen kis édes csomagocskát fogok a karomban tartani pár napon belül, és akkor azonnal kellene persze, hogy itt legyen.
Most épp hajnali 4 óra van. Tegnap reggel 8ra kellett bemenni a kórházba, hogy a doki megint megnézzen. Csinált valami magzatvíz nézést is, ami hozzáteszem, nem volt túl kellemes érzés. Pláne, hogy a keresztcsontom iszonyúan fájt közben. Aztán néztek nst-t is, és mivel még mindig minden rendben nálam is, Rolinál is, nem kellett maradnom. Pedig a doki azt mondta, vihetem a cuccomat. Valahoyg éreztem, hogy nem maradok hétvégére, és be sem vittük a kocsiból. Ati viszont nagoyn nem akart dolgozni tegnap, és ugyan megbeszéltük, hogy azonnal jelzek, ha van valami, és írtam is neki, amint megszületett az ítélet, hogy hazamehetk, mégis negyed órával később már ott volt. Aztán visszament dolgozni, és persze az estéhez érve sikerült olyan szinten összevesznünk már megint az ő hülyesége miatt, hogy én a kiszsobában feküdtem le, pedig ilyen nagyon ritkán fordul elő. Na jó, igazából nekem itt sokkal jobb az ágy, ezért sem akartam a puha hálós ágyban aludni. De akkor is. Majd reggeltől szánom-bánom nap lesz, megy nekem reggeliért, piacra zöldalmáért, bármiért, amit szeretnék, jön, puszilgat, így szeretlek, úgy ne haragudj, stb stb. De most nem is ez az érdekes.
Tegnap ahogy megpiszkált a doki, éreztem, hogy mintha erővel feszített volna (gondolom mert azt is csinálta), és egész nap fájt a hasam. Nem szülési fájdalmaim voltak, hanem csak úgy, simán fájt. Aztán estére már bele-beleszúrt, és nem is nagyon tudtam tőle elaludni. Egy óra után felkeltem, és hát mit mondjak...eddig is szépen napok óta távozgatott a nyákdugó, de most aztán jött, egyértelműen, nehogy másnak higyjem, tudjam, hogy ez bizony az, és most már tényleg nincs sok idő. Aztán forgolódtam persze, és tiszta ideg voltam magamra, hogy még mindig nem díszítettük fel rendesen a szobát, hogy az új szines misimackós dekor jön le a festékkel, és nem vettem ragasztót, nem javítottam ki, hogy a foszforeszkálós csillagok felrakását nem fejeztem be, szóval minden miatt idegeltem. Közben felébredt Ati is, a szokásos hajnali vacsira-reggelire, bejött, de érezte, hogy jöbb, ha egy puszival elrendez, és sunnyogva elvonul, mielőtt éktelen üvöltésbe kezdek és leszedem a fejét. Mert a hasam fájt továbbra is. 3 órakor már magammal harcoltam, mit is kellene tennem. Menjek, vagy ne menjek tusolni, esetleg a kádban feküdni. Utóbbira eléggé vágytam, de választanom kellett, hogy felébresszem az uramat, akinek feladata lenne, hogy vigyázzon rám, és felügyelje a kiszállásom, vagy hagyjam aludni, had pihenje ki magát, mert lehet, pár óra múlva igenis nagy szükségem lesz rá? Utóbbi mellett döntöttem, de arról nem sikerült meggyőznöm megam, hogy ne szőrtelenítsek. Mert van kb 2 mm (nem centi...mili!) szőr a lábamon, stb, és hát azért így mégsem mehetek oda. Na persze, mert lesz, aki pont ezt nézi, és egész szülés alatt csak ezt fogja mondogatni, hogy "Azért a lábát csak leborotválhatta volna hölgyem!". Mindegy, én nem bírtam ellenállni, és megszavaztam magamnak egy tusolással egybekötött szőrtelenítést. Igazából főleg az miatt, hogy most még bírom, de attól féltem, két órán belül olyan fájásaim lesznek, hogy nem bírom majd rászánni magam, és nagyon utálni is fogom magam ez miatt. Szóval nyert a tus a borotvával, aminek következtében - és miért is nem csodálkozom - vérzek. Naná, hogy elvágtam magam. Már most készülök, hogy a 6 hetes kontrollhoz fogom igazítani a fodrászt-műkörmöst-kozmetikust. Főleg a hajfestés és a gyanta fog rámférni, de azt hiszem, tavasszal már körmöket is szeretnék. Meg szemészhez is el fogok akkor már menni, és most a legújjabb hülyeségem, hogy ismét kontaklencsét fogok venni. Mégpedig ismét szineset. Veszek szemüveget is, legyen tartalékban, de főleg a lencse marad. És persze az IR-t is helyrerakom, és teljesen meggyógyulok belőle. Vagy legalábbis nagyon. Csak már tartanánk ott. Húúú, már most tudom, hogy ezt a mondatot mennyire fogom utálni. Most siettetni akarom az időt, pár hónap múlva meg azt fogom észrevenni, hogy a gyerekem már nem is az a babaillatú, rugdalózós picicke, hanem már nő, és egyre nagyobb lesz. És akkor nagyon fogom sajnálni, hogy iylen gyorsan elszállt ez az idő.
