Kalimpára várva

Első kisbabánkról, akit már nagyon várunk!

Első kisruhácskák

2011.07.28. 19:22 - Lullancs

 

 

 

 plüss édes, ez volt az első ajándéka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 ez a fehér rugi is plüss, az orrocskák gombokból vannak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 micimacis vékony rugi

 

 

 

 

 

 

 

 szintén egy micimacis vékony

 

 

 

 

 

 

Ezeket kapta édes kicsikénk első körben. Illetve még egy kisebb csomagot: 

 

5 db mintás textilpelus, mert abból sosem elég, 3 db fehér hosszú ujjú body, és egy előke, amit anya nem tudott otthagyni. :)

 

 

 

 

 

 

És vettünk egy mini utazó ágyat is. 80*45 centi, és könnyű összerakni. Elfér a hálóban az ágy mellett, míg velünk alszik éjjel, és egy darabig (nem sokáig) jó lesz, mikor megyünk a Balatonra, meg ide-oda :) Anyáékhoz nem kell, ők vesznek hozzájuk is egy ágyat, bár van egy, amit a kicsi öcsi használt, meg öcsém lánya, még egy éve is, és semmi baja, de anya most ebből is újat akar. A Dorinának jó volt még, a mi picinknek már új lesz :D A lényeg, hogy az éjszakai alvás megoldódik így. Hajnaltól estig meg mindenképpen a szobájában lesz. Legalábbis most így képzelem. :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kicsicsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr613108080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása