Vannak bizonyos dolgok az ember életében, amik mellett hajlamosak vagyunk elmenni, és nem észrevenni őket. És ez nem idő kérdése, de tényleg. Ha az ember csak kimondja, már érzi is sokszor az illatát bizonyos dolgoknak. Például a nyári eső illatát. Vagy egyszerűen az évszakokét. Mert igenis van az évszakoknak illata. Szerintem legalábbis van. Én mást érzek tavasszal, nyáron, ősszel, és mást télen is. Mindegyik évszaknak megvan a saját jellegzetes szaga. És a nyári esőnek is. Amikor az elején érzed ahogy a por keveredik a vízzel egy kis szél segítségével, majd egyre jobban a friss, semmihez nem hasonlítható eső szag jut el az orrodig, és ha az eső után kisüt a nap, máris felváltja a friss illatot a párás, nyomasztó, meleg szag. Ezt olyan ritkán figyeli meg az ember. Vagy a kakaó illata. Télen, mikor az ember csinál egy meleg kakaót. Olyan ritkán tesszük meg ezt is, csak kimegyünk a konyhába, tejet töltünk, bedobjuk a mikróba, kakaó rá, összekever, és ennyi, már el is fogyott. Nekem más íz is eszembe jut. Nekem az is az orromban van, amikor az első családi házunk konyhájában a puffon ülve vártam, míg a tűzhelyen megmelegszik a kakaó, és valamelyik felnőtt kevergeti közben. Annak más íze volt, mint a mostani mikrósnak. Mondjuk akkor még a füvet is szagoltam, akkor még simán lefeküdtem a fűre, és ott olvastam. Ma már egy új családi házban élnek a szüleim, fű ott is van, nem is kevés, én mégsem feküdtem le rá soha, és nem néztem a felhőket sem. Nem ragasztottam rá egy-egy felhőre különböző titulusokat, állatformákat, mert már "nincs időm rá". Nincs időm a barátaimra sem. Nincs időm sétálni sem. Pedig ez nem igaz. Az embernek mindig arra van ideje, amire akarja.
Azt hiszem, amióta tudom, hogy egy pici élet növekszik bennem, kezdem átértékelni a dolgokat. Már nem idegesít annyi minden, már nem akarok csak dolgozni, már a munka csak a második helyen van. Míg pár hónappal ezelőtt idegbeteg módjára mentem ki cigizni, mikor valami nem sikerült, vagy iszonyú közel volt a határidő és én sehogy sem álltam, ma már veszek egy levegőt, és leszarom. Nem érdekel. Rájöttem, hogy attól nem lesz jobb, ha idegeskedek. De ha csak a melónak élek, és csak az érdekel, és éjjel-nappal ezen pörgök, lemaradok egy csomó mindenről. Elfelejtek oly sok mindent, ami szép és jó. Az eső illatát is most érzem, vagy 10 éve először. Amióta együtt vagyunk az urammal, talán ma volt először, hogy gondoltunk egyet, elsétáltunk egy étterembe, megebédeltünk, hazafele fagyiztunk, és én nyugodtan leültem a gép elé és pötyögöm a sorokat. Mindezt hétközben. És nem érdekelt közben, hogy esetleg vasalnom kellene, mert a kettesszekrény alja tele van ruhákkal, amit a védőnői szemek elől rejtettünk el a minap, és ami azóta sem apadt, illetve de, tegnap kihúztunk belőle egy öltözet szolgálatit, mert az Atinak munkába kellett mennie. Elmentünk, és élveztem, hogy nyugi van. Hogy nincs határidő, hogy munkaidőben egy étterem teraszán beszélgetek egy ismerőssel, hogy almafröccsöt iszunk a párommal, és már azon sem mérgelődök, hogy mikor indultunk, elszállt egy nagyon hosszú bejegyzésem a blogokról. Majd megírom újra, nem hajt a tatár.
Szóval elfelejtünk dolgokat. Elfelejtünk érezni. Apró dolgokat, amik mind-mind megszépíthetnék az ember hétköznapjait, de elrohanunk mellettük, mert hajtjuk a pénzt, dolgozunk egy vagy két munkahelyen egyszerre, és fizetjük a svájci frank alapú hiteleinket, amikből már kiszállni sem érdemes. De mit vagyok én oda a szagokkal, érzésekkel? Lassan az emberi kapcsolatokat is elfelejtjük gondozni. Iwiwen, facebookon üzenőfalazunk, képek alá irogatunk, és lájkolgatjuk a kommenteket. Ami jó, mert én is szeretem, hogy a sok ismerősöm, barátom, akik távol élnek tőlem, és nem tudok velük hetente beszélni, tudják, hogy mi van velem, és én is látom, hogy növöget náluk a gyerek. De akkor, amikor az ember teljesen csak a szájbervilágra korlátozza a kapcsolatait, na az már kezd zavarni. Meg kellene állni egy pillanatra. Mindennek és mindenkinek. Kellene adni az embereknek, a világnak 2, azaz kettő percet, mikor nem történik semmi. Megállnak az autók, nem mozog a föld, nem csipognak a madarak, és semmi külső zaj nincs. Csak a csend, és egy belső hang, amit mindenki hall egyszerre: "Mit csinálsz? Miért élsz? Hova rohansz? Mit idegeskedsz? Mik a céljaid? Örülj egy kicsit! Menj haza, és öleld át a családod, örülj, hogy neked ott vannak ők, és becsüld meg minden percét az életednek!Pakold össze a cuccodat, és menj haza a szüleidhez 1-2 napra. Beszélgess velük a vacsora alatt, és után. Kapcsold ki a tévét! Rakd be a kocsiba a családod, dobj be pár üveg vizet, és vidd le a családot a tóra. Igen, ez 5000 forintba kerül, ami sok pénz, és most nagyon nincs neked se. Akkor majd jövő hónapban kifizeted azt a csekket, de most vidd le őket, mert lehet, a jövő hónapban már nem viheted őket sehova!"
