Anyósom megint alakított, és nem gyengén sikerült összevesznünk. Elismerem, az utolsó általam írt levél nem volt éppen kedves és aranyos. És igen, azt is lehet rám mondani, hogy bunkó voltam, de legalábbis nem egy "úrilányhoz" méltóan írtam benne. DE! Azt már abban a pillanatban is tudtam, és most is ezt mondom, hogy soha, semmikor nem fogok ezért elnézést kérni, mert nekem, vagy legalábbis nekem is igazam volt sok mindenben.
Az egész azzal kezdődött, hogy Ati a Gáborral lenyírta a füvet, és felírtam talán iwiwre (vagy facebookra), hogy ez is megvolt, lenyírta, erre sincs gond egy ideig. Ezt többen lájkolák is, köztük az anyósom is, amit nem igazán értettem, mi tetszik neki ezen, de gondoltam normális akar lenni. Hát nem. A kiírás csütörtök-péntek körül volt. Szombat este 7 órakor felnéztem az iwiwre, és láttam, hogy jött egy levelem. Azt hittem, a csajok írtak a balcsis hétvége miatt, de nem, anyósom írt, a levél témája pedig a "Köszönet" volt, amit végképp nem értettem, így azonnal elolvastam. A levélben gúnyosan megköszöni, hogy a fia lenyírta a füvet, és közli, hogy postán fogja lerendezni az anyagi adósságait. Nem értem, de ezzel még nem lenne semmi baj. Azt is említi, hogy mi nem vagyunk beszélő viszonyba, és ezt nekem köszönheti, de erről nem nyit vitát. Még ezen is mosolyogtam kicsit, azonban jött a levél vége, mi szerint az apával és csak vele szeretne beszélni, de úgy, hogy sem az anya, sem mi nem lehetünk ott. Mivel az apáékkal eleve volt egy kis összezördülésünk, nem hiszem, hogy használna a dolgainknak, ha anyósom megint tele hazudozná valaki - történetesen most fater - fejét. Vissza is írtam neki, hogy egyrészt nem hiszem, hogy meg kellene köszönnie a fűnyírást, hisz nem neki vagy helyette csinálta meg, másrészt nem én voltam, aki szerinte szereztem inkább fűnyírót, csak ne kelljen hozzájuk kimenni. Azt már nem írtam le, hogy történetesen két embertől is kért gépet, mert ő nem akart hozzájuk kimenni. Nem akartam idegesíteni, és még rosszabb hangulatot kelteni. Viszont azt leírtam, hogy úgy gondolom, sem az Ati, sem én nem vagyunk gyerekek, akik valami rosszat tettek, ami miatt a felnőtteknek le kell ülni és a megfelelő büntit kitalálni. Illetve azt is, hogy az, hogy 2010. február 24. óta miért nem beszélünk, az azt hiszem nem rajtam múlt. Nem fejtettem ki neki, de igazán emlékezhetne, hogy találkoztunk azóta, együtt utaztunk Fonyódig, mikor nem volt hajlandó hozzám szólni, ha én szóltam hozzá, meg sem hallotta, és csak az Atival beszélt, én meg nyilván pár ilyen próbálkozás után nem erőlködtem. Illetve karácsony előtt is ő veszett össze olyannyira az egy szem fiával, hogy azt üvöltözte: "Ide ne toljátok a pofátokat karácsonykor". És az Ati üzenetére sem voltak képesek válaszolni, mert legalább sms-ben boldog karácsonyt kívánt nekik.
Azt hittem, ezzel le van zárva a történet, kicsit idegeskedtünk, és felhúztuk magunkat rajta, az uram is kiakadt rendesen, hogy miért nem hagy bennünket békén az anyja. De azt hittük, ezzel vége, megnyugszik, és nem zaklat bennünket tovább. Nem így lett, másnap reggel, míg az én drágám friss pékárúért ment a boltba, megnéztem a leveleimet, ahol anyós levele köszöntött kora reggel. Na ez a levél ez aztán kiakasztott rendesen. Egyrészt olyan gonoszság és gúny áradt belőle, hogy azt elmondani nem lehet, de nem ez bántott a legjobban. Egyrészt úgy állítja be, mint aki rengeteget segített nekünk, illetve a rokonai is "helyt álltak" a lakodalomban (igen, volt aki 20ezret is adott, bár az átlag 5ezret, és ebből nem gazdagodhattunk meg, ugyanis az ő általa engedélyezett és kötelezően meghívandó rokonság összesen 13 fő volt), mi meg le se tojjuk a fejüket. Igen, ezek azok a rokonok, akikkel az uram előtte sem tartotta a kapcsolatot, és ezután sem fogja. Kötelezően az anyja miatt meg lettek hívva, és ennyi. Illetve egy rokonnal nem tartjuk a kapcsolatot, de az is miatta van, hiszen ő ígérte meg nekik annó, hogy mi leszünk a keresztszülők, mi meg beintettünk, hogy nem szeretnénk, és köszönjük, de felnőtt emberek vagyunk, majd mi eldöntjük, hogy kinél vállalunk el ilyen tisztséget. Na ebből lett egy kisebb veszekedés, hiszen a szülők biztosra vették ezt, és berágtak ránk is, amiért nem hajlottunk meg anyós akarata előtt. Az más kérdés, hogy még ő sem segített nekünk, sem előtte, sem utána, másnap sem jött fel, mert ő fáradt. Nem tudom miben fáradt el, mindent mi csináltunk, ő egy szalmaszálat nem rakott arrébb, de egy kávéscsészét sem kaptunk tőle ajándékba az esküvőnkön sem, és persze én azóta sem. Nem hogy pénzt. Ez már eleve megalapozta a hangulatomat, de ami igazán felcseszte az agyam, és hányingerem lett az idegtől, az az volt, hogy a gyerekemmel jött elő, aki szerinte még nem is biztos, hogy megszületik, előbb várjuk ki, hogy meglegyen, stb. Na ezen elpattant az agyam. Két vetélés és egy hét parázás után, hogy most minden rendben legyen, bejelentkeztünk 4d-re. Nem azért, mert olyan jó képeket lehet ott látni, ahhoz még korán van. Egyszerűen azért, hogy megnyugodjak, hogy minden rendben van. No meg azért is, hátha meg tudjuk lesni mi van a lába között :)
Szóval a lényeg, hogy anyós nem hagyja, hogy elfelejtsük, de érzem, hogy nem fejezte be ezzel. Ő nem fogja hagyni sem azt, hogy az enyém legyen az utolsó levél, sem azt, hogy én kiosszam, sem pedig azt, hogy ne láthassa az unokáját. Mert mit fog szólni a falu? Nincs vége, érzem, és nem tudom mi lesz a következő lépése. Illetve sejtem, hogy először is az apának fog egyet sírni. Szó szerint, hogy meghassa, elmeséli, milyen sokat segített nekünk, és mi meg sem köszönjük, stb, megpróbál rá hatni, hogy talán ő a segítségére lesz, és eléri nálunk, hogy megmutassuk neki a gyereket. Hogy ne derüljön ki róla a faluban a teljes igazság. Csak a látszat, az maradjon meg. És még ezzel a nővel akartam kibékülni? Még ennek akartam én megbocsátani, elfelejteni azt a sok rosszat, nyelni párat és kimenni hozzá, beszélni vele a gyerek érdekében? Most örülök neki, hogy nem volt már rá idő, és nem mentem ki. Ez egy kígyó. Megmondta a jós is annó, aki azt jósolta a második terhességnél, hogy csak most leszek terhes - és én nem hittem neki, hiszen én tudtam, hogy akkor terhes vagyok, ő viszont azt is, hogy csak most lesz minden rendben - , szóval megmondta ő azt, hogy az anyóssal nagyon vigyázni kell, mert ha a párom nem figyel oda, és nem áll a sarkára, hanem az anyósnak ugrál, és én csak a második leszek, úgy az anyós tönkre fogja tenni a házasságunkat. Azt is megmondta, hogy ez a célja, és mindent elkövet annak érdekében, hogy mi szétmenjünk.
Most már látom, nem tudom teljesen leírni amit akkor éreztem. Régebben, mikor még nem voltam terhes, ilyenkor szívtam a cigit, és felhúztam újra meg újra magam, most már nem teszem, akkor felhúztam egyszer, mikor elolvastam, és azóta nyugiban írok. Így viszont nem tudom teljesen visszaadni mindazt a fájdalmat, idegességet, dühöt, ami bennem volt akkor. De azt hiszem, ez jobb is így a babának.
