2011. május 17. A megismerkedésünk 3. évfordulója előtti nap, mikor mindketten már hulla fáradtak vagyunk. Semmi tünet, ami a mensit jelezné, és ez kezd feltűnni. Persze nem merem beleélni magam semmibe, így minden olyan gondoltaot, ami arra utal, hogy esetleg most végre sikerül, megpróbálok kiűzni a fejemből. Nem is megy olyan nehezen, már egyre jobban hozzászokunk a "most sem sikerült, de majd a következő hónapban talán" érzéshez. 2009 júniusától próbálkozunk. Majdnem egy évig vártunk, minden egyes hónapban bizakodtunk, reménykedtünk, és persze ahogy teltek a hónapok, egyre jobban éreztem minden terhességi tünetet magamon. Aztán 2009 májusában pozitívat teszteltem, éppen a névnapomon. Hatalmas öröm után csak úgy peregtek a napok előttem, mintha egy filmet néztünk volna. A bajok akkor kezdődtek, mikor az első ultrahangon nem azt láttam, amit szerettem volna. Az akkori dokim, aki történetesen a család jó ismerőse is, és akihez gyerekkorom óta jártam, szóval az egyes számú dokim le se tojta az eredményeimet. Én meg benne bztam, csak utólag jöttem rá, mennyire félvállról kezelte a problémáimat. Aztán sikeresen megtaláltam a hármas számú dokimat, kezdtem megnyugodni, mikor jött a baj, uh, és kiderült, a baba nem fejlődik, műteni kell. Ez a 11. héten volt már, amikor az ember tényleg csak egy karnyújtásnyira van attól, hogy azt mondja, most már minden rendben lesz.
Nagyon nehezen, de helyrejöttünk lelkileg, én főleg azzal foglaltam le magam, hogy bújtam a netet, próbáltam megfejteni, mi lehet a bajom. Én, aki lassan egy kisebb orvosi kinevezést már megérdemelnék. De tényleg. Az endokrinológushoz úgy mentem oda, hogy jeleztem, milyen betegségeim lehetnek. Kiderült, tényleg inzulinrezisztenciám van, szerinte a pajzsmiriggyel semmi probléma. 50ezret hagytam ott, a gyógyszert nagy könyörgések árán írta fel, potom 4ezer forintért. A gyógyszer 3 havi adagja kerül ennyibe... Idén, azaz 2011 júniusában mondta az új dokim, hogy de igenis van problémám, nem is érti, miért nem vette észre a kolléga. Mindenesetre egy-két hónap gyógyszeres kezelés után ismét pozitívat teszteltem, itt már nem vártunk, mielőbb látni akartam. A nődokim nem bíztatott, vérvételek két naponta, majd kiderült, itt sincs még minden rendben. November végén ismét műtöttek. Rá pár napra a dokim el is ment külföldre dolgozni. Na nem a velem való kapcsolat és rosszak miatt, csak mert az itteni kórház gyakorlatilag idegen lényekként kezeli a nődokikat, mintha nekik nem lenne svájci frank alapú hitelük, családjuk, lízingelt autójuk. És most nem a luxus dokikról beszélek, hanem az átlag, normális, tisztességes dokiról. Rábeszélték őket, hogy legyenek vállalkozók, mert az milyen jó. Tény és való, hogy olyan órabért ajánlottak nekik, amire nem lehetett nemet mondani. Aztán rájött a vezetőség, hogy ez így nem lesz jó, maximalizálta a dokik munkában eltölthető óráját, ami azt jelenti, hogy az örülhetett, aki 5-6 napot dolgozhatott egy hónapban. Na ja kérem szépen, a mi kórházunk egy elég érdekes hely. Most épp hatalmas beruházás van, pályázati pénzek, közben a vezetőség ellen eljárások, pénzek tűnnek jobbra-balra, pl az egyik szaktanácsadó, aki mellett kb van 28-30 még, (elég gáz lehet, amikor valakinek ennyi szaktanácsadó kell, nem???), szóval az egyiket Szegedről, Szolnokról, mindig keverem, a kürház költségén magán helikopterrel szállítják ide. Kocsival már nem megy? Merthogy ő nem egy specialista orvos, akinek azonnal ide kell érnie, neki havonta pár alkalommal jó fizetésért be kell mennie időre a munkahelyére. Na mindegy. Vannak érdekes dolgok. Pl. a gumi kérdés, ezt még le kell írnom. A hüvelyi ultrahangnál használnak egy gumit. Nem óvszer, csak úgy néz ki. Direkt erre van kitalálva. A mi kórházunkban a vezetőségnek az az érdeke, hogy rendes Durex gumit húzzon fel minden egyes alkalommal. Még nem figyeltem meg, de a következő alkalommal megnézem, vajon sima, vagy bordázott, spéci drága gumiról beszélek. De nincs pénz gyógyszerre...
Visszatérek. Ajánlották a Mensmentist, menjek oda, vizsgáltassam ki magam. Ma már tudom, az elején el kellett volna mennem hozzájuk, és nem azon agyalni, milyen messze van, és milyen drága lesz felutazni annyit. A héten voltunk kontrollon, jövő héten meg etetéses cukorvizsgálat, egy hónap múlva ismét kontroll, és terheléses cukor vizsgálat is egyben. Szóval nem unatkozunk, van programom bőven. Ja, és ez mellett, mivel veszélyeztetett terhes vagyok, táppénzen vagyok, két hetente védőnőnél jelentkezni, közben háziorvost váltok, és már kezdjük összerakni a kelengyelistát is.
De a teszteléstől elkanyarodtam. A lényeg, hogy az évfordulónkat megint nem tudtuk megünnepleni, férj éjfélre ment szolgálatba, így mire hazajöttem, ő ledőlt pihenni kicsit, hogy bírja a szolgálatot. Én meg leültem a net elé, és agyaltam. Ez volt az első hónap, hogy rendesen vezettem a hőgörbét, és az együttléteket is. Nem esett le a hőm, és aznap kellett volna megjönnie. Este lett, és még sehol semmi. Volt otthon egy nóném maradék tesztem, gondoltam ellövöm. Na persze, hogy ál pozitív és negatív eredményeket produkál. nekem reggel mégis ez az első, pisi, várakozás, full pozitív. Áááá, még bármi lehet, hisz nem megbízható a teszt.
Másnap egyedül voltam az irodában, így anyát küldtem el tesztért. Mivel előtte azt mondtam neki, azért szédülök, mert tuti épp megjött, totál meglepődött, de szaladt és hozta a két tesztet. Én meg produkáltam, és míg vártuk az eredményt, elszívtam az utolsó cigimet. Az eredmény egyértelmű volt, így anya kénytelen volt beszerezni gyorsan egy macis dobozt is, amibe beleraktam a teszteket. Persze meló után még nyugodtan elmentem a kozmetikába, és csak annyit mondtam férjnek, hogy ha hazaérek, megkapja az évfordulós ajándékát. Mondanom sem kell, totál meglepődött, nem is akarta igazán elhinni, kijöttek a könnyei, és egy pár percet kért egyedül is. Azt hiszem végigfutottak benne a negatív és pozitív gondolatok tömkelege, mi lesz, ha megint baj lesz. Én éreztem, hogy most nem lehet baj, most minden rendben lesz. Tudtam, és a mai napig tudom, pedig még nem tartom a karjaimban.
