Olyan régen írtam, de valahogy semmire nincs időm, főleg irogatni. Roli egyre nagyobb, fiusabb, és persze akaratosabb is :) NAgyon megnőtt, épp valamelyik nap jegyeztük meg Atival, hogy anynira nagyfiús lett, már nem az a picike baba, akit leraktunk és elnézelődött, minden nap újabb és újabb dolgokat vesz észre, egyre jobban fejlődik az értelme, minden nap produkál már valami újat. Sikongat, próbálgatja a hangját, börrög, cuppog, meg lehet zabálni ilyenkor. És persze vigyorog, kacag. A sztár az apukája. akármilyen nyűgös, ha meglátja az apját, neki nem is kell sokszor szólnia, már vigyorgás, és kacagás van. A másik sztár még a papa, bambulva nézi sokszor ahogy beszél, eszik, és ha hozzászól, vagy rá néz, már vigyorog is. A harmadik sztárunk a Lala, aki szobafogságra kényszerült az elmúlt hetekben a szalagszakadás miatt, és sokat voltak együtt a Balatonon. A mama is nagy sztár, ő meg mindenféle mókát kitalál neki, bohóckodik vele, vagy épp csak kukucskál, de azt sem simán, hanem forgolódós, toppantós, futkozós kukucskálást produkál, na arra Roli mindig vevő. És vagyok én, aki ugyan ad neki enni, inni, tisztába rakja, hordozgatja, csitítgatja, játszik vele, de sokszor én kapom a legkevesebbet. Vagy elege van belőlem, vagy csak egyszerűen túl sokszor lát, és nem vagyok nagy újdonság. Meg persze én vagyok az, aki le akarja rakni aludni, amikor ő a legnagyobb koncentrálásban az álmosságtól már ötödször veri be a fejét a rácsba, mert annyira álmos. És én, a gonosz anyja, ilyenkor berakom az ágyba, és egyedül hagyom. Persze altatgatom, de általában egyedül kell elaludnia, inkább csak énekelek neki. A Tavaszi szél és a Fülesmackó dal, na meg a susogás általában altatóan hat rá, a baj az, hogy a Tavaszi szélnek és a Fülesnek is 4-4 sorát tudom, ami nem nagyon elég, számomra konkrétan unalmas 20 perc után, de legalább elalszik tőle. A melegben nem igazán tud elaludni a kezemben, meg különben is vissza kellene szoknunk az egyedül elalvásra, ami régebben olyan jól ment. Egészen addig, míg nem kapta meg a kengyelt.
Amikor mi kicsik voltunk, de még a Lala idejében is, sőt, azt hiszem pár éve is kötelező volt a csípőszűrés. Most már nem kötelező, csak akkor kell menni, ha a gyerekorvos úgy látja. Nálunk nem látta úgy, nem is mentünk. Rákérdeztem, azt mondta, nem kell, teljesen rendben van Roli. Egy hónappal később azt mondta, ha gondolom, el lehetne vinni, mert mintha kicsit laza lenne a csípője. Kicsit. Amire időpontot kaptunk az ortopédián, Roli 5 hónapos lett. Úgy lecseszett az ottani doki, hogy miért nem vittem eddig, hogy csak na. Meg persze azért is, miért nem szóltam, hogy már elmúlt 3 hónapos. Gondoltam elég, ha bemondom a születési idejét. Ezek szerint nem volt elég. Az első doki már azzal rémisztgetett, hogy műteni kellene, mert későn vittem. Röntgen, Pavlik kengyel. Amikor megláttam, és pár nappal később egy doki ráadta, azt hittem megőrülök. MInt egy kiskutya póráz. Nem engedi kinyújtani a lábait, a helyes tartásban tartja, hátha így javul az állapota. Nem mondták meddig kell hordani, csak azt, éjjel-nappal, csak fürdésre lehet levenni. Azóta nem fürdünk minden nap, mert a visszarakás kínszenvedés, nagyon nem tetszik neki. Pedig pont a kengyel előtt fürdött már a balcsiban is. Ráadásul a kengyel tele van csatokkal, és így nem lehet egy szál pelusban, kell rá minimum egy ujjatlan body. Szenved, de azt hiszem, főleg inkább mi Atival. Látni, ahogy le van korlátozva, nem mozoghat úgy, ahogy szeretne, nem valami jó látvány. Persze Roli egyre jobban viseli, simán forog benne, sőt, újabban a felülést próbálgatja két pozícióból. Még nem bírja el magát, és a lábai sem úgy mozognak ahogy ú szeretné, így hatalmasakat orral, általában a járóka rácsába, de nem adja fel. Tuti hallotta, hogy azt mondták, amíg fel nem ül, addig hordhatja, és mivel nagyon unja, fel akar ülni. Szegénykém viszont ha nem javul az állapota, akár műthetik is, aminek gipszelés a vége hosszú hetekre. Így ő üléssel próbálja elhagyni a kengyelt mielőbb, mi meg azon vagyunk, hogy ne üljön még, és minnél tovább rajt legyen a kengyel, hátha nem kell műteni.
