Kalimpára várva

Első kisbabánkról, akit már nagyon várunk!

2,5 hónapos nagyfiú

2012.04.21. 10:05 - Lullancs

Roli egyre mobilisabb, a két hónapos oltás óta visszük magunkkal vásárolni is, így azért sokkal egyszerűbb, mert nem egyedül megy el Ati, vagy én, hanem együtt lehetünk akkor is. Már a Tescóba is elvittük amit nagyon jól viselt. Tegnap voltunk vele a Brendonba is, kiválasztottuk a járókát. Sokáig variáltam, hogy milyen is legyen, műanyag hálós, vagy fa, esetleg 6, vagy 8szögletű, majd a végén egy akciósan majdnem 30ezres sima fa négyzet alakú járóka mellett döntöttünk, amit össze is lehet csukni egyszerűen. Az etetőszéket is már elvileg kiválasztottuk, és az utazóágyat is. Már csak a pénz kell hozzá. Húsvétra kapott a déditől és a mamáktól is pénzt, de elég sok apróság is kellett, mint pl. popsitörlő, ami akciós volt, így 6ot is vettem, meg kapott egy borostyános nyakláncot, hátha használ, ollót, cumit, két új játékot, egy csomó új ruhát, mert a régieket már kinőtte, meg vettünk neki a kádba ültetőt vagy mit, amin fekszik, de nem ér bele így a feje a vízbe meg a füle, jobban is tetszik neki így a fürdés. Szóval elég sok pénz elment ilyen apróságokra, és most már csak az etetőszékre van meg a pénz. Egy héten belül megjönnek a dolgok, remélem legalábbis. Meg remélem pénz is jön addigra. Napirendünk nincs. Már megint nincs. Volt egy időszak, amikor olyan szépen beállt, és átaludta az éjszakát is, de most megint nem. Azt veszem észre, hogy teljesen mindegy, hogy mikor rakom le, hajnali fél3kor és fél6kor felkel. És megint egyre többet eszik, igaz, keveset. Az utolsó tanácsadáson pár napja már 6740 gramm volt, érzi is a karom rendesen. Egyre jobban elvan a játékaival, igaz, nem azokkal, amiket fogni kell, inkább amolyan vetésforgót játszunk. Kiságyban a zenélő körforgó alatt, aztán hason a habtapin, kicsit a pihenőszékben, picit a mini ágyban a zenélő virággal, aztán hanyatt a haptapin a tornázó alatt, na meg kézben, cumizva, hozzám bújva. De már egyre több dolgot tudok itthon is megcsinálni, igaz, nincs napi nagy főzés, csak mindig amit hirtelen össze tudok rakni. Majd ha meglesz az etetőszék, tudom majd vinni magammal a konyhába is, talán jobb lesz ennél is.Még váltakoznak a nagyon jó és nagyon rossz napok, van, hogy alig várom, hogy este lefeküdjön, mert egész nap semmire nincs időm, de most már ez a ritkább, inkább a jó és nagyon jó napok váltják egymást.

Anya sokat jön, de már nem segítség miatt, inkább az miatt, hogy együtt mehessünk sétálni, vagy míg én a kozmetikában vagyok, ő sétál a kicsivel.

A bejegyzés trackback címe:

http://kicsicsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr104464324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.