37+3
Nem vagyunk elkésve, tudom. De akkor is. Egyik percben szülni szeretnék, másikban meg még nem. Egyik pillanatban azonnal makulátlan rendet szeretnék, másikban meg nem is érdekel mekkora a kupi itthon. Ma vasárnap van, Ati tanul, én végig aludtam a fél napot már. Ma éjjel ugyanis együtt aludtunk, ami egyikünknek sem tett jót. Mármint persze jó volt, csak így egyikünk sem aludta ki magát. Én éjfélig el sem tudtam aludni, aztán meg elaludtam, de persze horkoltam is, meg óránként nyögve keltem, amire felébredt. Majd ma kipihenjük, hogy együtt aludtunk. Egész éjjel a manóka új kis ruhája járt az agyamban, hogy milyen cuki is lesz benne. Többször azon agyaltam, hogy ki kellene mosni, persze lezártam az agyalást mindig, hogy majd az első szennyeseivel együtt kimosom. Na nem, nem bírtam, délelőtt kimostam kézzel. Mert annyira kis édes azzal a csíkos harisnyával együtt is. Már alig várom, hogy rajt legyen. Mindjárt nekiállok vasalni is, mert az uram délután porszívózni akar, és ígértem neki egy levest is, ha zöldségleves is, de valamit kellene kezdeni a megmaradt zöldségekkel. Meg persze a konyhát sem ártana rendbe rakni. Hála az égnek kajánk van, tegnap majdnem egész nap kint voltam anyánál, főzött, és hoztam be a kaját. Ma azért főztem ki egy kis tésztát, mert megettem volna a sajtos-tejfölös tésztát, de az az igazság, hogy annyira belaktam a reggeli kolbásszal, hogy nem kívánok semmit. Megyek, le is mozgom egy kis vasalással.
