Kalimpára várva

Első kisbabánkról, akit már nagyon várunk!

Életem legrosszabb karácsonyára készülök

2011.12.20. 13:44 - Lullancs

Valahogy nekem a legszebb és legjobb ünnep a karácsony. Mindig is az volt. Egész évben ezt vártam, már ősszel elkezdtem vásárolgatni, és amint megjelentek a különböző karácsonyi dekorációk az üzletekben, máris mentem és vettem egy-egy új díszt. A karácsony otthon nálunk szent dolog volt. Főleg a 24-e. Szenteste mindenkinek otthon kellett lennie. Ahogy nagyobbak lettünk, kialakult egy fajta rituálé a karácsony körül. Ez úgy nézett ki, hogy 24-én legkésőbb reggel 9re megérkeztünk anyáékhoz. A fiúk elmentek a szőlőbe előkarácsonyozni, mi meg az anyával otthon maradtunk sütni-főzni-díszíteni. Minden évben én díszítettem a fát, anya főzött, én terítettem, anya "felügyelte", én mosogattam, meg előkészültem az anyának, és közben persze nagyon jókat pálinkáztunk. És ment a karácsonyi zene a rádióban, néha anya a főzés közben fél szemmel síugrást nézett, szóval jól elvoltunk. Aztán megérkeztek a fiúk, ajándékoztunk, vacsoráztunk, iszogattunk, jól elvoltunk, majd a fiúk elvonultak, mi elpakoltunk, közben a mamát vagy hazavittük, vagy elkísértük, és mikor végre minden elcsendesedett, gyönyörködtünk a karácsonyfában. És persze közben minden évben ilyenkor megjegyeztük, hogy jövőre kell venni új díszeket, aranyhajat és persze égősort is. És rendre elfelejtjük a következő évben. Ha szerencsénk van, a csillagszóró talán előkerül, ha nem, az sincs, de mi jól érezzük magunkat. Aztán 25-én reggel kelés, reggeli, és máris készülődés a vendégek miatt. Általában aznap az öcsémék szoktak jönni.Délelőtt főzés, terítés, pakolászás, aztán megjönnek, ajándékozás, ebéd, jópofi, majd elmennek, és végre leülünk mi is nyugiban. Az este olyankor a röhögésé általában. Általában ilyenkor akármennyire is nem akar a Lala vagy az uram társasozni, Activity lesz belőle, és persze nagyon jókat röhögünk közben. A 26-a megint más tészta, ott már nincs főzés, ott már nyugi van egész nap. Vagy megyünk mi is ebéd után haza, vagy jön még valaki vendég, de általában délután már otthon vagyunk. Olyankor punnyadás van délelőtt, meg tévézés, eszegetés, amit ilyenkor nem is lehet abbahagyni. Ez szokott történni minden évben.

Idén viszont megváltoztak a dolgok. Nem tudom pontosan minden tudható be, de legfőképp az öcséméknek, hogy a szüleim teljesen máshogy viselkednek. Igazából kezdem megérteni őket is. Most, mikor már hetek óta gyomorgörcsben vagyok, és lelkileg a padlón. Most valahogy próbálom elfogadni az ő helyzetüket is. Adott két (konkrétan 3, de a kicsi most nem számít) gyerek, akik valamiért az utóbbi időben nem bírják egymást elviselni. Illetve ezt sem értem igazán, mert mi nem is tudtuk, hogy összevesztünk velük. Egyszerűen ők nem bírnak bennünket elviselni. Állítólag évek óta elrontjuk a karácsonyukat. Ami elég érdekes, mert az utolsó előtt is még együtt buliztunk Mindenszentek előtt, az utolsó előtti után meg nálunk szilvesztereztek, szóval nem tudom mi a probléma, de ők ezt így adják elő. És persze mondják ezerrel, mennyire bunkók vagyunk, mennyire negatívak, mennyire ünneprontók vagyunk. És a szüleim ott állnak a kérdéssel: "Melyik ujjamat harapjam?" Mindketten a gyerekei vagyunk. Egyik oldalról ezt hallja, a másikról azt, ő meg döntse el, melyiknek van igaza. A lényeg, hogy az öcsémék állítólag iszonyúan szeretnének kijönni karácsonykor, és a szüleimmel ünnepelni, de csak miattunk nem tehetik ezt meg, mert annyira nem bírnak bennünket elviselni. És igen, itt jött az egyik hiba, amit a szüleim elkövettek. Hozzáteszem, valószínű én is próbáltam volna lavírozni a két gyerek közt, és utólag mindenki okosabb. Itt kellett volna azt mondani, hogy márpedig mindegyik nap itt lesz mindenki. Aki nem akar, mert nem tudja még karácsonykor sem elviselni a másikat, az nem jön ki, és kész. És ha a kedves öcsémék nem jönnek, hát nem jönnek. Így is indult a karácsony, aztán közben öcsém duruzsolt. Mondta a magáét anyának, apának, mamának, ismerősöknek, mindenkinek. Hogy szegény ők, nem jöhetnek ki karácsonykor, és szegény ők, csak a két ünnep közt mehetnek ki, pedig nekik ott a gyerek is, akinek mennyire fontos lenne, és mennyire várja az ünnepet. És sajnálja már egy kicsit mindenki, mert nekik annyira rossz lesz ez az ünnep. És akkor követtem el én is egy hibát. Konkrétan belementem ebbe a játékba, amit nem kellett volna. Belementem, és én hülye, még engedtem is nekik, lemondtam a három napos karácsonyról, hogy ők is ki tudjanak menni. És persze addig-addig variálgatott mindenki, hogy jó legyen, és addig-addig sumákolt a másik előtt, hogy ne bántsa meg, és neki jó legyen, hogy a végén összekeveredtek a szálak. A dátumok, napok, és a "napja", "másnapja" kifejezések valahogy összegabalyodtak. Az utolsó karácsonyi készülődéses beszélgetés alatt már a hócipőm ki volt az ünneppel, és legszívesebben megszültem volna, csak ne kelljen ezt átélnem. Láttam az öcsémék önelégült vigyorát, hogy "elüldöztek" és megint nyertek ellenem, ellenünk. Már kezdtem ott tartani, hogy semmi kedvem már 24-én sem kint lenni, nem hogy 25-én, és egyik oldalam egyre jobban azt súgta, jobb lesz nekünk itthon kettesben. Persze akkor is bőgtem volna, és akkor még anyám is. Így arra készültünk, hogy Szenteste, és napján ebédkor még kint leszünk a szüleimnél. És akkor jött megint a varia, hogy öcsémék is akkor akartak menni, és különben is, így ők akkor mikorra mehetnek? Mikor akarunk elmenni, hogy ők is érkezhessenek. És a sok-sok más egyéb lelki problémám miatti besokallás után feljött anyám is, aki megnézte a gyerekszobát, és egyetlen kérdésként feltette, amit nem kellett volna, vagy nem úgy: "25-én ti meddig maradtok?" "Nem tudom, mert?" - kérdeztem vissza. "Csak mert akkor mégis kijönnének a Szabolcsék, és akkor másnapján meg ti jönnétek, mikor jönnek a komáék, 27-én meg még úgyis ott lesznek, akkor megint mennének az öcsémék". Na ezen tény és való, felkaptam a vizet nem gyengén, és odavágtam: " Valószínű mi már nem maradunk 25-én, inkább hazajövünk még 24-én, hogy a tesóméknak ne kelljen arra várniuk, mikor takarodunk el, mikor jöhetnek végre ők is. Inkább akkor már Szenteste hazamegyünk". És ezzel lezártnak tekintettem az ügyet. És persze őrlődtem nem gyengén, és bazi szarul esett, hogy pont ilyenkor kell ezt velem csinálniuk. Tudom, igazából nem a szüleim tehetnek róla, illetve nyilván ők is, de ők is hülye szituban vannak.

És jött a harmadik felvonás, nevezetesen a mai nap, mikor felhívtam anyámat, aki tegnap érkezett haza a síelésből, szóval neki megint kimaradt pár nap. Én meg igazából nem is akarom sokszor ezekkel terhelni őket, mármint, hogy mi folyik a háttérben, mert egyrészt sok bizonyítékom nincs, ami van, úgyis letagadják, és különben is, minek idegesítsem őket. Ami mégis rossz taktika, mert lehet, nekem is sírnom kellett volna, hogy nekem mennyire rossz. És akkor én csak az igazat mondtam volna. Szóval a lényeg, hogy ma beszéltünk, aminek rövid időn belül az lett a vége, hogy zokogtam, és órákon keresztül sírtam, csak sírtam, nem tudtam megnyugodni, mert anyám azt vágta a fejemhez, hogy én azt mondtam, végig kint leszünk, csak 26-án, mikor jönnek a komáék, akkor megyünk haza. Igazából a logikát sem értettem, mert miért akkor mentünk volna haza, és különben is, ők két napig ott lesznek, de mi egyik nap se legyünk ott? Mindegy, a lényeg, hogy összevesztünk. Aztán délután beszélt a Diával, és aztán az uram közölte, hívjam fel anyámat, ne várjam meg, míg ő keres. Ne legyen veszekedés, jobb, ha erőt veszek magamon, és felhívom. Így felhívtam. És megbeszéltük, hogy 25-én ebédre még maradunk. Ő szerette volna, ha tovább ott leszünk, de én nem akartam. Egyrészt elég lesz ennyi, másrészt nem akartam anyóssal is összeveszni, hogy mit variálok, és ezzel persze az Atival háborúzni, másrészt a 26-a így kettesben töltött ünnep lesz, másnap úgyis megy dolgozni az én drágám, és végül, de nem utolsó sorban, az is benne volt, hogy had sajnáltassam én is magam, hogy nem mehettünk végig kint, mert az öcsémék bevariáltak.

És ez után jött még a slussz "poén", apa megkérdezte, hogy a szokásos szőlőhegyi menetre az uram vele tart, vagy sem, és mikorra érne ki. na ezen lepődtünk meg igazán, mert erre aztán nem számítottunk. Inkább arra, hogy lefújják az egész szőlőhegyesdit, arra hivatkozva, hogy a kicsi öcsi tanul, apának meg segíteni kell anyának, mert én nem tudok, és közben meg nyilván azért maradt volna el, mert nem tudott volna dönteni, kivel menjen, ha már a fiúk sem tudnak együtt elmenni sehova.

Szóval úgy indult, hogy életem legrosszabb karácsonya lesz, de nagyon remélem, hogy pozitívan fog ez elsülni, és viszonylag nyugodt, csendes, békés ünnepek jönnek.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://kicsicsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr293478114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.