Kalimpára várva

Az én kicsi drága fiam egyre jobban aktivizálja magát. Egyre jobban, erősebben, és egyre többet érzem, hogy rugdos, mozog. Most már nagyon jól lehet látni ahogy hullámzik a hasam, ki lehet venni, mikor melyik részen fekszik, és persze azt is érzem, ha csuklik, szóval nagyon cuki. Ami viszont a legjobb az egészben, az az, hogy már nem csak én érzem, hanem egyre többször elkapja Ati is az adott pillanatot. Eddig amint mellém ült, vagy rárakta a kezét a hasamra, Roli máris abbahagyta a mozgást, most viszont tegnap végre megtört a jég. Mikor hazajöttünk egy romantikusnak is mondható kettesben töltött estéről, ahol igazából semmi különös nem történt, csak átugrottunk a Royalba, ő fröccsözött, én meg koktéloztam. Igaz, alkoholmenteset ittam, de így is jó volt. Legalább úgy éreztem, mintha. Aztán Roli nekiállt fickándozni, és Ati nézte, hogy hullámzik a hasam. Aztán rárakta a kezét, és érezte, ahogy a fia mozgolódik. Mikor pedig nem mozdult, simogatta picit a hasam, és várt, persze a fia pedig válaszolt neki, rúgott egyet. Ezt párszor eljátszotta, és nagyon örült, hogy végre ő is érzi. Persze ez az egész olyan csöpögősnek hangzik, de nagyon tetszett amit láttam, annyira szerettem volna, ha Roli aktivizálja magát kicsit az apjának, mert már láttam, hogy szenved az uram, és kezd olyan érzése lenni, hogy a fia nem szereti. ami persze hülyeség, de tényleg nem esett neki jól, hogy ő nem érzi még mindig a fiát.