Amikor egy férfi gyereket akaer, valahogy úgy képzeli el, az egészből ő annyi részt fog kivenni, hogy csemege uborkáért és fagyiért futkozik. És valójában tényleg nem sokkal több az, amiben osztozik a kismamával. Mert ő igazából semmit nem érez, csak amit a kismama szenved, azt látja. És ez nem mindig elég. Mert nem érez igazából semmit. Se jót, se rosszat. És haverok ide, haverok oda, egymás überelése az egész. Hiszen mindenki megpróbálja azt a csillogó-villogó képet festeni a maga kis terhes párjáról, milyen jól viseli is az a terhességet. És ezzel romlik el igazából minden. Mert minden pasi azt hallja a haveroktól, hogy náluk semmi nem változott, náluk minden a régi, az ő terhes felesége ugyanúgy csinál mindent, és max vicces sztorikkal állnak elő. Ők simán beszélnek a gyerekükhöz aki mozgással válaszolgat nekik, sőt, ha meghallják az apuka hangját, már rugdosnak is, annyira örülnek. Az ultrahangon a gyerkőc két kézzel integet nekik, és anyuka a kedvenc ebédet főzi minden nap, és a legjobb akciókat fogja ki a használt oldalakon is, hogy ezzel spóroljon apukának.
És ezek után az apuka hazamegy az ő kis terhes párjához, és azt látja, hogy nincs elmosogatva, az asszony nyúzott, semmihez nincs kedve, pláne a szexhez. Leszakad a dereka, és egész nap rugdalta a gyerek a veséjét, vagy a hugyhójagját. És akkor szegény apuka kissé csalódottan, de odakuporog a feleségéhez, hogy megnézze ő is, milyen is az a rugdosás. De a gyerek nem hajlandó mozogni amikor az apukája a közelében van. Vagy megnyugszik, vagy iszonyúan koncentrál és figyel. Figyel arra, hogy mi következik. Pedig ha tudná az a kisember odabenn, hogy egy-két jól irányzott rúgással apuka kedvében járhatna, szerintem szétrúgná az anyuka oldalát. És anyuka is örülne, hogy apuka legalább ennyit igaziból érez. Legalább ennyi valóság lenne. És anyuka is megnyugodna, hogy apuka nem tartja őt a világ legrosszabb nőjének, aki horkol éjszaka, és már nem csak ha hanyatt fekszik, sőt nátha sem kell hozzá, aki egész éjjel forgolódik, mert már sehogy sem jó, és különben is hason szeretne aludni de azt nem lehet, éjszaka minimum 5 alkalommal kimegy pisilni, amihez apuka aszisztál és a telefonjával világít, hogy szerencsétlen anyuka ne menjen neki a falnak, és még arra is van energiája hajnali fél 3kor, hogy leszúrja anyukát, amiért arra az 5 méteres távolságra nem húzott papucsot és mezítláb csattog. Mert nálunk apuka ilyen. Felkel, velem van, és próbál kímélni. És próbálja hidegen hagyni az a sok történet, és persze tévhit, mi szerint nekem max az lehet a legnagyobb bajom, hogy fagyira van szükségem. Mert ő ugrik nekem, mellettem van, és folyton figyelmeztet, hogy pihenjek, hogy ne idegeskedjek, és aggódik, mikor már órák óta rugdos a fia. Pedig nem fáj, de megmagyarázni nem tudom milyen érzés. Próbálom, de megmutatni nem tudom neki, így csak marad a nyugtatás, hogy nem fáj, csak fura egy érzés.
És majd ha megszületik ez a kicsi csoda, akkor folytatódik minden, hiszen a haverok gyerekei nem sírnak, ők az első pillanattól átalusszák az éjszakát, a kicsi pár naposan is vigyorog amint meglátja apukát, és persze 2 hónaposan már pápázik, fél évesen meg már apukát mond. Mert mindenkinek a sajkát gyereke a legokosabb, legszebb, legaranyosabb, és persze a legügyesebb. Ez a világ rendje, de jól is van ez így, ha az ember tudja mi folyik körülötte, és ha tisztában van vele, hogy az egész egy ámítás, egy rózsaszín köd néha.
