Mostanában valami nem stimmel a környezetünkben. A párok szétmennek, házastársak válnak, gyerekek szenvednek. Mi meg csak nézünk, és magunkban levonjuk a következtetéseket. És mérgelődünk, és reménykedünk, hogy velünk ne történjenek meg hasonló dolgok.
Kezdődött az Ateszékkal, mikor is a Timi kilépett a házasságból, és vitte a gyerekeket is. Azóta sem minden oké velük, a gyerekek sínylik az egészet, apuka begubózva, anyuka meg új életet kezd. Még szerencse, hogy csak apukával kell tartani a kapcsolatot, vele sem sűrűn. Így is rossz összefutni anyukával még a boltban is. Márpedig ők sosem lesznek egy pár, ebbe bele kell nyugodni.
Később jöttek a mérői Móniék. 6 év után, másfél éves várakozásunknak megfelelően szakítottak. Ma voltunk bajban. Délben találkoztam a Mónival, 5kor meg a Lacival, illetve még most, hogy e sorokat írom, most is itt a Laci. Atival fröccsözik, én meg irogatok, és élvezem az új gépemet, bár már nem sokáig, körülbelül 20 percig bírja még az aksim. Aztán azt hiszem kimentem magam, hazamegyek és feldugom töltőre a gépet, én meg elfekszem a tévé előtt.
