Kalimpára várva

Jelentem anyós azóta sem komplett! Mivel nem válaszoltam neki, nem folytatta a mocskolódást, inkább másnap felhívta az Atit, hogy ő mennyire rosszul van ettől, ami köztünk van, és mennyire nem akarja, és így, és úgy. És ő ad pénzt is, csak nem akar haragot. Ati bevette, én nem. Mivel én nem vagyok elfogult, tudom, mikor mire megy ki a játék. Egyszerűen beszart, hogy mi lesz vele, mit szól a falu, hogy semmit sem tud rólunk, az unokájáról. Napokig nem történt semmi, már vártam, mikor akar kimenni az uram hozzá. Finoman pedzegettem, vagy nem is épp finoman, mennyire nem örülök a telefonjának, hiszen az egész csak arról fog szólni, hogy a havi bérleti díjból járó összeget odaadja, és ő elmondhatja, adott pénzt, mi meg essünk hanyatt 20ezer forinttól, ami megjárt, és még semmit nem adott a régiekből. Aztán Lajos-nap után úgy döntöttünk, kimegyünk a Balcsira. Csak pár napra. Kedden hazaértünk, elfutottam a kozmetikába, és mire hazajöttem, az uram vörösödő fejjel fogadott. Időközben ugyanis megjelent a postás, aki hozott neki pénzt. Tök örült, arra gondolt, mégis kapunk valamennyi magánnyugdíj-pénzt, erre az anyósom postán küldött neki 15ezer forintot, aminek a hátuljára a megjegyzésbe fel is tüntette, hogy 2011. augusztus havi bérleti díj. Egyrészt ugye nem 15, hanem 20 járna, másrészt ez nem az augusztusi, hiszen jócskán el van maradva lóvéval. Legszívesebben visszaküldtük volna neki, de kell a pénz alapon maradt. De csak azért sem a gyerekre költöttük, Ati kapott belőle (kiegészítéssel) egy új cipőt.